IKOTICS - VEZETÉSTECHNIKA

Vezetéstechnikai tréningek ! ! ! ikotics.istvan@digikabel.hu

      

Rólunk írták

                      arra.gif                                                          

    

                                                   

részlet az  „AUTÓVEZETŐ „  című újságból

Tapasztalatok, megfontolandó érvek

Lehetőségem nyílt arra, hogy munkatársammal együtt egy egész napos gyakorlati tréning keretében próbálhassam ki az Ikotics - féle speciálisan kialakított Mercedes Vitó 108 CDI gépkocsit.

Az első meglepetés a gyakorló pályára történt megérkezésünkkor ért, mivel bevallom, kételkedtem kicsit abban, hogy ez a jármű 15 perc alatt tréningre kész állapotba hozható.
Ikotics István azonban - aki tervező, kivitelező és tréner is egy személyben - eloszlatta kételyeim, képes volt erre a csodára.

A gyakorló pályát úgy jelöltük ki a bójákkal, hogy különböző ívű kanya rok, szlalom feladat és változó sugarú 8-asok végrehajtására legyen alkalmas. Ezután kezdődött a "tánc".
A feladatokat a hátsó kerekek tapadásának fokozatos csökkentésével, ugyanakkor a sebesség fokozatos növelésével hajtottuk végre. A jármű meglepően élethűen szimulálta a különböző útviszonyokat a vizes úttesttől a tükörjégig. A különböző íveken haladva inkább a kormány és a gázpedál mutatkozott barátunknak, a féket többnyire el kellett felejtenünk.

Tapasztalhattuk, hogy az autó már 5 km/ óra sebességtől produkálja a különböző megcsúszásokat, farolásokat. További érdekességnek mutatkozott, hogy a volánnál ülve úgymond minden pillanatban "akció" van, nincs üresjárat, folyamatosan korrigálni kell a kormánnyal és a gázpedállal ahhoz, hogy a kijelölt pályán maradjunk.

A tapasztaltak alapján - a hazai közlekedésbiztonság javításának lehetőségeit latolgatva - a következő gondolatok fogalmazódtak meg bennünk:

Hasznos lenne a járművezetők alapképzésének részévé tenni egy ilyen járművel történő "csúszós tréninget". Ehhez hasonló példát láthattunk már Svédországban is, ahol a gyakorlati képzés utolsó szakasza (minimum 3 óra) a csúszós pályán történő vezetés, amelyet körzetesített módon egy erre felkészült, megfelelő pályával rendelkező iskolában tartanak. Ráadásul itt a speciális csúszós pálya tetemes költségei az Ikotics-féle tréningautó alkalmazásával megtakaríthatók.

 

Az is meggondolandó, hogy milyen módon lenne felhasználható a gyakorlati szakoktatók képzésében és továbbképzésében, éppen a teljesítményképes tudásuk fokozása érdekében. Végül és nem utolsó sorban az autó speciális tulajdonságait (szimulációs lehetőség 5 km/óra sebességtől) kihasználva megfontolandó, hogy milyen módon lenne ez illeszthető a jelenleg már működő hazai csúszós pályák programjaihoz.

Halász László

 

                                                                

arra.gif

 

                                                

Blikk címlap >> Aktuális

Vízen csúszkáltak a mentők

Budapest - Fehér Attila (29) még sohasem került rázós helyzetbe munkája során, pedig már hat éve mentőzik. Tegnap az Ikotics-féle tréningautóval  a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági pályáján  alaposan megtapasztalhatta, milyen érzés, amikor egy váratlan jegesedés miatt elveszíti uralmát a gépjármű felett.

Az OMSZ állományából tegnap száz életmentő sofőrnek volt alkalma, hogy vezetési tudományát szélsőséges helyzetben tesztelje, az 1,3 milliós tréning költségét egy gumigyártó cég állta.

- Öreg motorosnak számítok a szakmában, hiszen immár 23 éve nyomom a pedált a mentőknél - mondta mosolyogva Szatmári József (42), aki bizony már keveredett meleg" helyzetbe. - Kora este, sötétedéskor hirtelen a semmiből előttünk termett egy lovas kocsi, hát akkor szükség volt a sokéves rutinra, hogy a szekérrúd ne landoljon az autóban.

Azért a mostani kiképzés is tudott még újat mutatni a vén mentős róka számára.

A sofőrök l az Ikotics-féle fejlesztésű szimulátor- autón  próbára tehették magukat. Az autó segítségével mindent megtapasztalhattak: a vizes, sáros úttól kezdve egészen a megpördülős helyzetekig. Amikor a a speciális kiskerekekkel felszerelt csodamasina 95 km/órás sebességgel forgott körbe-körbe, még a sokat próbált gyomor is erőteljes liftezésbe kezdett.

I. O. É.

                                                               

arra.gif

                                                                                                            

MENTŐAUTÓK KERESZTBEN

 

Több, mint száz mentőautó-vezető próbálta ki a közelmúltban, milyen érzés jégen csúszni egy vezetéstechnikai tréningen

„Mentő Akció" néven a Continental abroncsok forgalmazója anyagi támogatást nyújtott az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ). Összesen 1,3 millió forint gyűlt össze, az összeg a jótékonysági akció időtartama alatt ,az értékesített Continental és Uniroyal gumiabroncsok nettó árának 3 százalékából jött össze.

Ezt a pénzt az OMSZ teljes egészében a mentőautó sofőrök vezetéstechnikai képzésére fordította. A gyakorláshoz felhasználták az Ikotics István által kifejlesztett speciális tréningautót is.

 

arra.gif

                                                                                                             

Valamikor , kellem írta:

 

Tegnap a Duna parton sétálva csodát láttam.

 A mentőgépkocsi-vezető fiúknak volt ott továbbképzés.

 Na a csoda nem ez, hanem az ami ezen az autón történt . Amikor vége volt a továbbképzésnek (kiürült a terület) oda osontam és kézzel megtapogattam azt a területet ahol az autó kerekei gurultak. Nem akartam elhinni, hogy nem volt jeges az úttest, nem volt havas, nem csúszott! Pedig a szememmel láttam, hogy csúszik az autó (nyár derekán)!!

A Mercedes Vitón volt egy internet cím. A délutánom arra szántam, hogy utána nézzek a dolognak.

Mint kiderült ez az autó egy dunaújvárosi férfi találmánya  Ikotics István és egyedülálló világszerte. Komoly továbbképzéseket végeznek vele országszerte már évek óta.

Büszkék lehetnénk mi dunaújvárosiak,ha hallottunk volna róla. A város vezetői tudják-e egyáltalán, hogy hivatalból is büszkék lehetnének!!!              

 

arra.gif

                                                       

Polgárőrök közlekedésbiztonsági megmérettetése

 

Országos döntő a Készenléti Rendőrség objektumában

részlet a cikkből:-

.........................

.A közlekedésbiztonsági megmérettetéshez, a zord időjárási körülmények közötti, csúszós úton történő járművezetési tudás kipróbálásához, a készségek gyakorlásához azonban „eljegesedett útfelületre" is szükség van, és hogy ezt biztonságos körülmények között is gyakorolni, a tudásukat „veszélymentes övezetben" összemérni lehessen, az Ikotics-féle mobil szimulátor adta gyakorlási-versengési lehetőség kiváló eszköznek bizonyult. A versenynek, bár nyugodtan állíthatjuk: az Országos Rendőr-főkapitányság Készenléti Rendőrsége vendégszeretetének köszönhető rendkívül színvonalas, pompás ebéddel egybekötött, valamennyi résztvevő: versenyző és kísérő számára remek élményt nyújtó  nagyszerű rendezvény színvonalát emelte, hogy a mobil szimulátorban a versenyt irányító instruktor maga Ikotics István, az eszköz megtervezője és a know-how kidolgozója volt.

                                                        

arra.gif



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 15
Heti: 96
Havi: 506
Össz.: 114 017

Látogatottság növelés
Oldal: Rólunk írták
IKOTICS - VEZETÉSTECHNIKA - © 2008 - 2024 - ikotics-vezetestechnika.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »